• Munka közben

    Visszatekintés 2016-ra

    A mai bejegyzésemben röviden el szeretném nektek mesélni mi minden történt velem 2016-ban. Most először év végén nem azon gondolkodtam, hogy miket fogadok meg az új évre, ( mert ismerem magam és általában annyi mindent írok, hogy úgyse tartom meg őket ) Most azokat írtam össze, hogy mi mindent sikerült elérnem az elmúlt évben. Rengeteg minden jött össze, ahogy elkezdtem gondolkozni csak jutottak eszembe az emlékek és egész hosszú listát sikerült írnom. Ezért úgy gondolom, hogy sokkal jobb az év végét azzal lezárni, hogy mi mindent sikerült az adott évben elérni mint azt, hogy mit szeretnénk megfogadni az új évben, amit valószínű úgyse tartunk be, viszont ez sokkal nagyobb energiát…

  • Munka közben

    Egy álmom vált valóra

    Az előző évben megkaptam egy olyan munkát amiről bevallom őszintén már álmodoztam egy ideje. Nagy megtiszteltetés, hogy idén Benes Anita – a Daalarna esküvői ruhamárka tervezőnője – engem választott a legújabb Paradise kollekciójának egyik arcává. Ez a munka összetettebb volt, mivel én vagyok már két éve a márka fittingmodellje is, ami azt jelenti, hogy az éves 60 darabos divatbemutatós kollekciót rajtam próbálják, igazítják, csiszolják addig amíg Anita és a csapata tökéletesnek nem találja. Ez egy nagyon izgalmas munka számomra, mert beleláthatok, hogy hogyan készül el egy ruha az alapoktól, emellett pedig, hogy ez a cég, hogyan fejlődik. Büszke vagyok, hogy vannak olyan márkái Magyarországnak amik külföldön is ismertek. Tudtátok, hogy…