Anyaság,  Életmód

Az én pozitív szüléstörténetem

A terhességem végéhez közeledve nagyon kíváncsian vártam a szülést és azt, hogy mikor és hogyan kezdődik majd a folyamat. Izgalommal teli az utolsó pár hét, amikor tudjuk, hogy bármelyik pillanatban indulhatunk a kórházba. Az én szüléstörténetem egy számomra pozitív emlék és szívesen gondolok rá vissza. Persze tudom, hogy sokaknak ennél sokkal rosszabb maga a szülés és a felépülési időszak is, de szerettem volna a történetemmel egy kicsit segíteni azoknak, akik félnek a szüléstől, hogy tudjátok, hogy ilyen is létezik. Szerintem nálam sokat számított és ez az egész terhességemre elmondható, hogy nem izgultam semmin, nem stresszeltem rá semmire. Élveztem az egészet és a szülést is kíváncsisággal vártam. Szerintem a pozitív gondolkodás nagyon sokat segít abban, hogy ne féljünk, hanem ha nem is várjuk, de valamennyire semlegesek legyünk a szüléssel kapcsolatban.


Előttünk annyi nő esett már át ezen, van aki könnyebben, van, aki nehezebben, de mégis belevágtak többször is. 
Ami pedig még fontosabb, hogy bízzunk önmagunkban és a testünkben. Így lettünk teremtve, hogy ezt a csodás és elképesztő dolgot mi vihessük véghez, amiért én nagyon hálás vagyok.

Az én szüléstörténetem december 11-én reggel 10:00 óra körül kezdődött egy kisebb menstruációs fájdalommal, ami nem sokkal később el is múlt. Akkor volt egy érzésem, hogy ebből lehet, hogy hamarosan baba lesz. Ezután este 18:00 fele újra jelentkezett, akkor már többször éreztem, de rendszertelenül jöttek egymás után. Egyébként éppen Anyukámnál voltunk adventi összejövetelen, ahol sütögetés, forró csoki, forralt bor (persze nem nekem) várt bennünket. Sajnos nem volt étvágyam, pedig mindennek szuper illata volt, így csak épp megkóstoltam a finomságokat, de Balázs ette meg a részemet. Mostmár tudom, hogy azért nem tudtam enni, mert a szervezetem már készült a szülésre.
A kis esti adventezésből este 23:00 óra körül értünk haza, addigra már erősödtek a fájdalmak, de még rendszertelenek voltak. Körülbelül éjfélkor kerültem ágyba, mert volt még egy makramé rendelés, amin egyébként napközben dolgoztam és be kellett fejeznem és becsomagolnom, mert éreztem, hogy közeleg a szülés és nem szerettem volna, ha nem időben teljesítem a megrendelést. 

Éjszaka próbáltam aludni, de nem tudtam a fájdalomtól, ezért elkezdtem mérni, hogy milyen időközönként, milyen hosszan jönnek a fájások. 1:30-kor felkeltettem Balázst, hogy induljunk a korházba, mert már majdnem 5 percenként voltak a fájások és 40 másodperc hosszúak voltak. 2:00-ra értünk be a kórházba. A kocsiból kiszállva már nehezen sétáltam el a szülészetig, mert annyira erős volt egy fájás, hogy meg kellett állnom, amíg véget nem ér. 

A szülészeten rögtön fogadtak és elkísértek megvizsgálni. Először egy 30 perces CTG vizsgálatot csináltak (ezzel a baba szívverését és az összehúzódások erősségét nézik), majd az orvos megnézte mennyire nyitott a méhszáj. A CTG vizsgálatból arra következtettek, hogy jósló fájásaim vannak és a méhszáj is csak fél ujjnyira volt nyitva, így hazaküldtek. Azt mondták nem lehet ebből megmondani mikor fogok szülni, de biztos, hogy nem most, lehet két nap múlva vagy egy hét múlva. Azt javasolták, hogy vegyek egy forró zuhanyt és vegyek be magnéziumot, ha ezek után elmúlik a fájdalom, akkor csak jósló fájásaim voltak. Ezeket mind megcsináltam, amikor hazaértünk, de aludni sem tudtam a fájdalomtól, ami ezek ellenére fennmaradt és csak erősödött.

Másnap december 12-én délelőtt egyre erősebbek voltak az összehúzódások. Akkor már annyira szenvedtem a fájások alatt, hogy amikor jött egy, akkor csak a földön kuporogva tudtam elviselni őket. Ezért 12:00 körül úgy döntöttem, hogy ideje újra bemenni a kórházba, mert már 5 perenként 50-60 másodpercig tartott egy-egy fájás.

Amilyen szerencsés vagyok, mielőtt indultunk volna, érkezett még egy rendelés a webshopon, így azt gyorsan becsomagoltam, nehogy ne tudjuk időben kiküldeni, ha én a kórházban maradnék. Elég vicces szituáció volt…

13:30 körül értünk be a kórházba és rögtön fogadtak és megint megvizsgáltak. Ugyanaz volt a procedúra, mint éjszaka, de akkor a CTG vizsgálat már sokkal erősebb fájásokat mutatott ki, de a tágulás nem sokat haladt sajnos előre ennyi idő alatt, összesen csak egy fél ujjnyit. Így volt egy ujjnyira nyitva a méhszáj az 5-ből.

Az első szülésnél az a nehéz, hogy nem tudjuk mekkora fájdalomra kell számítsunk, ami már olyan, amivel már komolyan vesznek a kórházban, ezért is mentem be éjszaka, mert azt gondoltam az már jelent valamit, de igazából semmiség volt az igazi vajúdáshoz képest, amire idővel rájöttem.

Ez alkalommal már felvettek a kórházba. Engem elkísértek a szobába, addig Balázst elküldték a csomagokért és kérték, hogy öltözzön át az apás szülős szettbe. Ez volt az a pillanat, amikor kezdtem felfogni, hogy nemsokára velünk lesz Bíborka és családdá válunk. Nagy szerencsénk volt, mert rajtunk kívűl csak egy valaki volt a szülészeten, így egy egyágyas szobát kaptunk szép erdőre néző kilátással. Miután birtokba vettük a szobát engem feltettek CTG-re utána magunkra hagytak a szobában. Így kettesben lehettünk és vártuk, hogy haladjon a folyamat. Néha bejött a szülésznő egyszer levett, aztán újra feltett CTG-re, közben pedig vajúdtam. anyukám tanácsára sétáltunk Balázzsal a folyósón, mert ez segíti a tágulást. Plusz szereztünk egy labdát, amit bevittük a szobába és sokat azon rugóztam és ültem, ami valamivel enyhítette a fájdalmat.

Kb. 16:00-ig vártak, hogy merre haladnak a dolgok. A doki ekkor jött megnézni mi a helyzet és azt mondta, mivel nem nagyon tágulok tovább és a fájások se erősödtek azóta, így várnak még 19:00-ig hogyan tovább, de ha így marad akkor választhatok, hogy hazaküldenek vagy bent maradhatok, (Balázs nélkül), de nem a szülészeten, hanem a nőgyógyászati részen éjszakára és ha valami van, akkor Balázsnak szólnak, hogy induljon vissza a kórházba. Őszintén akkor nem örültem ezeknek az opcióknak, mert szerettem volna, ha már ennyi szenvedés után még aznap megszületik Bíborka, úgyhogy magamban próbáltam nagyon arra koncentrálni, hogy e szerint alakuljanak a dolgok.
Viszont szerencsémre a 19:00 órai vizsgálatra erősödtek a fájások és már sikerült 3 ujjnyira kitágulnom, így a doki két opciót vetett fel.

Az egyik opció, hogy burkot repesztenek és utána kapok oxitocint, ami segíti a folyamatot és meg is gyorsítja és akár még aznap megszülethet Bíborka, viszont jóval meg is erősíti a fájásokat, ezért ha akarok kérhetek majd fájdalomcsillapítót.
A másik opció, hogy ezek nélkül vajúdok tovább a saját tempómban, ami nem tudtuk meddig tarthat. Mivel már nagyon kifáradtam addigra, mert éjszaka se aludtam semmit, ezért az első opció mellett döntöttem, de nem kértem fájdalomcsillapítást.

19:30-kor a doki megrepesztette a burkot, ami egyáltalán nem volt fájdalmas. A magzatvíz ezután elkezdett kifolyni, ami elég fura érzés volt. Mintha bepisiltem volna, amit nem tudtam megállítani.
A burokrepesztésnek és az oxitocinnak köszönhetően felgyorsultak a dolgok, viszont ettől a fájások is nagyon felerősödtek, ahogy mondták is. Igazából mindig azt hittem, hogy az éppen aktuális fájdalom a legerősebb, de valahogy valahogy mindig tudott fájdalmasabb lenni. 

Ekkor jött el a pont, hogy feladtam az elveim és mégis kértem fájdalomcsillapítót. Azt tudni kell, hogy én nagyon nem akartam, de mivel nagyon elfáradtam a 20 órás vajúdásban, ezért elengedtem a dolgot.

Igaz bűntudatom volt, hogy miért a könnyebb utat választom és miért nem bírom végigcsinálni nélküle. Mielőtt végleges döntést hoztam felhívtam Anyukámat, hogy mit mondd, mert Ő is tudta, hogy nem akarok epidurált. Azt mondta, hogy kérjek mindenképp, mert túl hosszú ideje nem pihentem és szükség lesz az energiára a végén. Viszont a sors végül a javamra döntött… Szólt a szülésznő az orvosnak, de mivel épp az ügyeleti rendelésen volt, ezért nem tudott rögtön jönni, így fél óra múlva, amire odaért már annyira kitágultam, hogy elkezdődtek a nyomó fájások és akkor már nem lehetett beadni a fájdalomcsillapítót. Igazából legbelül éreztem, hogy így fog alakulni és örültem is neki, mert végül így kellett végigcsinálnom és bebizonyíthattam magamnak, hogy kibírom.

Azt még megjegyezném, hogy én a szülés előtt a beöntéstől tartottam. A kiszolgáltatottság és a kellemetlenség miatt, viszont a testem annyira szuperül dolgozott, hogy már aznap többször el kellett mentem WC-re. A szülésznő meg is kérdezett, hogy voltam-e és emiatt nem kellett beöntést adni. Így szerencsére megúsztam nélküle.

Nem mondom, hogy a szülés egy sétagalopp volt… A toló fájás pedig nagyon kellemetlen és furcsa is egyben. Van egy alap, tompa fájdalom, amihez viszonylag rövid időközönként társul a toló fájás. Ez olyan, mintha WC-ni kellene, amit nem lehet visszatartani és az a jobb, ha rányomunk.

A sima vajúdásnál az a könnyebbség, hogy bizonyos ideig tart és, amikor vége és akkor kettő között lehet pihenni. A toló fájásnál az alap fájdalom mellett sem lehet pihenni és amikor jön a fájás, akkor a szülésznő tanácsára nyomni kell. Ennek is megvan a maga technikája. Én nem jártam szüléselkészítőre, mert úgy vagyok/voltam vele, hogy ami ott ránk vár azt úgysem lehet előre megtervezni. Én ehelyett teljes nyugalommal és izgalommal vártam a szülést és arra figyeltem, hogy amit a szülésznő mondd, azt a lehető legjobb tudásom szerint csináljam. Ezek pedig pont elegek voltak ahhoz, hogy rövidebb ideig tartson a kitolási szakasz és kevésbé legyen fájdalmas, ami már amúgy is rettentően fáj.

Nekem a kitolási szakasz kb. 45 percig tartott. De én a burokrepesztés után már nem tudtam se az időre, se másra figyelni csak a fájdalommal voltam elfoglalva. Balázs szerint csendes voltam, de én teljesen úgy emlékszem, mintha néha hangosan szenvedtem volna. Az mondjuk biztos, hogy néha egy két csúnya szó kicsúszott a számon. 

A kitolási szakasz a fájdalom csúcspontja. Igazából azt úgy igazán nem is lehet leírni. Igaz az, amit mindenki mondd, hogy elviselhetetlen, de tudjuk, hogy vége lesz és az adja az erőt. A kitolásnál egyszer csak elkezdtem érezni, ahogy jön ki a feje, na az is elég furcsa érzés. Pontosan nem is lehet megmondani, hogy odalent mi is fáj pontosan, annyi mindenhez nyomódik hozzá. 

A kitolás végénél bejött egy másik doki, de akkor, csak annyi tűnt fel, hogy egy kék ruhás ember áll a szülésznő mögött, de nem tudtam mit akar és akkor nem is érdekelt. (Utólag mesélte a szülésznő, hogy az ügyeleti főorvos volt, aki a másik szülést vezette épp le és átjött megnézni hogy haladunk. Azért jött, hogy gátmetszést csináljon, de a szülésznő nem hagyta.) A szülésznő a vége felé többször mondta, hogy nyomjak és mindjárt kint van, de akkor sokkal hihetőbben mondta, hogy nyomjak még kettő nagyot és meglesz Bíborka és igaz nem tudtam, hogy ez tényleg az utolsó kettő nyomás lesz, de éreztem a hangjában, hogy komolyan mondja, ezért nagyon odatettem magam és tényleg ennyi kellett, kint is volt Bíborka.

Az utolsó nyomásnál az érzés, ahogy a feje kijön kicsit nehézkesen a teste meg csak úgy kicsusszan az furcsa és vicces is egyben. Mivel mindent rendben találtak Bíborkával, ezért rögtön a mellkasomra tették és minden fájdalom abban a pillanatban elmúlt, mintha nem is lett volna. 

Amikor rám tették a kis lilás, nedves kis testét, akkor rögtön segített a szülésznő, hogy cicizzen, hogy minél hamarabb és könnyebben beinduljon a szopó reflexe és a tejci is. Miközben mi Balázzsal a mi tündéri kisbabánkat csodáltuk, akkor még a méhlepényt meg kellett szülni, ami igazából magától kijött, semmi kellemetlen érzés nem járt vele. Majd megkértem, hogy mutassák meg, mert kíváncsi voltam hogy néz ki élőben a méhlepény. Ha lehetett volna szívesen megnéztem volna közelebbről, de inkább Bíborkával foglalkoztam.

Ezután megvizsgáltak, hogy rendesen elkezdett-e összehúzódni a méhem. A vizsgálat kicsit furcsa és kellemetlen volt. Annyit éreztem belőle, hogy valami eszközzel visszanyúltak és olyan volt, mintha a baba még mindig a hasamban lenne, ahogy végignézték a méhet belül mozgott a hasam, amit még kívülről is látni lehetett. Majd végignézték kell e bárhol varrni, de szerencsére csak kisebb horzsolásokat találtak, így tű és cérna nélkül megúsztam.

Aztán kb.: 2 órát voltunk így hármasban. Én kicsit ziláltan, de annál megkönnyebbültebben és boldogan. 

A 2 óra elteltével elvitték Bíborkát lemosdatni, megmérni és felöltöztetni, ahova Balázs is mehetett. Miután visszajöttek Balázs kezében is lehetett egy ideig, utána pedig elvitték aludni.

Utána a szülésznő segített rendbe tenni magam. Elkísért WC-re (Sose volt, hogy egy idegen végig nézett, amíg pisilek, de akkor és ott még ez sem zavart. Tudtam, hogy azért volt ott, hogyha rosszul lettem volna vagy bármi, akkor rögtön segíthessen.), rengeteget pisiltem és eléggé csípett is, de a következő alkalommal már rendesen tudtam. Ezután következett a zuhany, ahova ugyanúgy elkísért a szülésznő.

Számomra annyira érdekes volt, hogy 3 órával a szülés után majdnem annyira jól éreztem magam, mint előtte, persze ez annak is köszönhető, hogy nem kellett gátmetszést csinálni és varrni sem.

Most, hogy már tudom milyen fájdalommal jár a szülés, ugyanúgy végigcsinálnám és fogom is, mert azt még előtte eldöntöttem, hogy Bíborka nem maradhat testvér nélkül. Reméljük akkor is ilyen jó emlékem lesz a szülésről, de ez már a jövő kérdése. Addig is kiélvezem minden percét a babázásnak.

xxx
Brigi

3 hozzászólás

  • vivaro casino.am

    Vivaro is a well-known name in the gambling industry, particularly in Armenia. The brand has gained considerable popularity for its internet-based casino platform, offering a wide range of games and captivating gambling experiences to players.

    Vivaro.am, the official website vivarobet armenia , has become a go-to destination for many fans seeking thrilling gambling games. With its user-friendly interface and vast selection of slots, table games, and interactive options, Vivaro.am ensures an immersive and pleasurable gambling experience.

    Vivaro Casino has developed itself as a dependable and reliable platform, offering secure payment options and fair gameplay. The casino runs under a license, ensuring a secure and controlled environment for players.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük