Életmód

  • Anyaság,  Életmód

    Az én pozitív szüléstörténetem

    A terhességem végéhez közeledve nagyon kíváncsian vártam a szülést és azt, hogy mikor és hogyan kezdődik majd a folyamat. Izgalommal teli az utolsó pár hét, amikor tudjuk, hogy bármelyik pillanatban indulhatunk a kórházba. Az én szüléstörténetem egy számomra pozitív emlék és szívesen gondolok rá vissza. Persze tudom, hogy sokaknak ennél sokkal rosszabb maga a szülés és a felépülési időszak is, de szerettem volna a történetemmel egy kicsit segíteni azoknak, akik félnek a szüléstől, hogy tudjátok, hogy ilyen is létezik. Szerintem nálam sokat számított és ez az egész terhességemre elmondható, hogy nem izgultam semmin, nem stresszeltem rá semmire. Élveztem az egészet és a szülést is kíváncsisággal vártam. Szerintem a pozitív gondolkodás…

  • Életmód

    Miss Balaton döntőre való felkészülés 1.rész – Az étrendem

    Sziasztok! Ahogy ígértem, íme egy kis összefoglaló, hogyan készültem fel a Miss Balaton döntőjére. Két részre bontottam ezt a bejegyzést, hogy még egyszerre olvasható mennyiség legyen. 🙂 Az első részben az étkezésről fogok nektek írni a másodikban az edzésről. Remélem sokatokat tudom inspirálni az egészséges életmód elkezdésében. Én is tudom, hogy mindig a kezdet a legnehezebb, de a második hét után, már megszokássá válik és könnyebben veszed majd az akadályokat. Úgyhogy hajrá! Őszinte leszek, én eddig nagyon kevés alkalommal tudtam tartani a diétát, mert imádok enni, imádom a finom fűszeres ízeket, de van, hogy nemet kell mondani egy időre és kitartani a célunk mellett. Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a…