Munka közben

Biliczki fotózás

Sziasztok!

Örömömre szolgál, hogy bemutathatom nektek egy új kedvenc márkámat. A hónap elején lehetőségem nyílt egy észak vajdasági céggel dolgozni, mégpedig a Biliczki márkával. Náluk a középpontban a kötöttáruk állnak, amit én nagyon szeretek, mert kényelmes viselet és mindig divatos.

Örültem, hogy rám találtak, mert mindig jó az új emberekkel és márkákkal való megismerkedés. Általában úgy szoktam tenni, ha egy teljesen új cég kér fel, amit addig nem ismertem, hogy utánanézek a közösségi oldalakon fent vannak-e, van-e honlapjuk, de itt már a felkérésnél ők csatoltak is mindent, ami nagyon pozitív volt számomra. Amikor megnéztem az oldalaikat, már akkor nagyon megtetszett a stílus, amit képviselnek. Fiatalos, vidám, divatos darabokat terveznek és nagyon szépen össze vannak állítva az oldalaik. Látszik, hogy van egy koncepció, amit követnek és az a mai divattal megegyezik. Ajánlom őket mindenki figyelmébe!  Jelenleg sajnos nincs üzletük Magyarországon, de én reménykedem, hogy majd ide is eljönnek, mert szerintem lenne rá igény.

Na de akkor elmesélem, hogyan is telt a fotózás napja.

A munka Szabadkán volt, úgyhogy jó korán kellett indulnunk, hogy leérjünk 8 órára. Rajtam kívül két modell vett részt a fotózáson, egy szabadkai lány (Blanka) és egy fiú (Gergő), aki nagyon rendes volt, hiszen ő vitt le engem is a helyszínre. Amikor megérkeztünk a fotózásra, nagyon kedvesen fogadtak minket. Be is ültünk a sminkbe, hajba. Nagyon tetszett az ‘új’ arcom. Miután készen voltunk elkezdtünk öltözni és sorban egymás után fotóztunk, így nem kellett rohanni, volt idő nyugodtabban átöltözni. Kíváncsi voltam, hogy milyenek lesznek a ruhák élőben, mert fotón nagyon szépek voltak. Azt kell mondjam nem csalódtam, sőt… Az anyagok amikből dolgoznak igazán kellemesek voltak a bőrömnek és nagyon szépen kidolgozott volt minden. Bele is szerettem jó pár darabba. Bár minden ilyen fotózásnak az eleje nehezebben indul be, aztán amikor már összeszokik a csapat akkor lehet pörgetni a munkát, itt sem volt ez másképp. Sokat számít, hogy az ember milyen csapatban dolgozik, velük is nagyon szerettem a munkát, kedvesek voltak, vidámak és persze precízek.

A munka felénél elérkezett a jól megérdemelt ebéd is, mindenkinek rendeltek amit szeretett volna, én isteni kertészsalátát ettem, ami nagyon jól esett.

Viszonylag gyorsan eltelt ez a nap is, úgy belemerültünk a munkába. Ha jól emlékszem akkor fél hatkor végeztünk. Mivel Szabadkáról már nem indult vonat, rendesek voltak, mert felvittek Szegedre és onnan jöttem tovább. Ahol most ezt a bejegyzést is írom, ha már ennyi időm van amíg hazaérek.

Nagyon élveztem ezt a munkát is ahogy mindegyiket. Hosszú volt és fárasztó de végig csináltuk. Remélem lesz még alkalmam velük dolgozni, bár volt is szó róla, úgyhogy boldogan várom az újabb felkérést.

Jaj és még eszembe jutott valami pozitív, ami mindig nagyon nagy örömet tud okozni, mégpedig, hogy a fotózás közben egy pulcsi nagyon megtetszett, amit a végén meg is kaptam ajándékba. Úgyhogy igazán boldogan indultam haza. Köszönöm nekik mégegyszer a lehetőséget.

Nektek pedig remélem tetszett a bejegyzésem. Nemsokára újra jelentkezem. Addig is ajánlom figyelmetekbe az eddigi bejegyzéseket.

Youtube csatornámat is elindítottam, ahol ugyanúgy a munkáimat mutatom be, de kicsit másképp. Ezen a linken meg is találjátok az első videómat.

Brigi

5 hozzászólás

  • vorbelutr ioperbir

    I’ve learn several excellent stuff here. Certainly value bookmarking for revisiting. I surprise how a lot effort you put to make this type of magnificent informative site.

  • vorbelutrioperbir

    What i do not realize is in fact how you’re no longer actually a lot more well-preferred than you may be now. You’re so intelligent. You know thus significantly in relation to this matter, made me personally imagine it from so many various angles. Its like men and women are not interested unless it is something to accomplish with Woman gaga! Your own stuffs outstanding. Always maintain it up!

  • Katy Whitling

    I as well as my guys ended up following the great solutions on your web page and immediately came up with a horrible feeling I never thanked the web blog owner for those techniques. The young boys were for that reason glad to read all of them and have now truly been using these things. Appreciate your indeed being very thoughtful and for figuring out this form of decent issues millions of individuals are really desperate to discover. My personal honest regret for not expressing appreciation to you sooner.

  • Pandora Okeke

    hello there and thanks in your info – I’ve definitely picked up anything new from right here. I did on the other hand expertise a few technical issues the usage of this web site, since I experienced to reload the site many times previous to I could get it to load correctly. I were brooding about in case your web host is OK? No longer that I am complaining, however sluggish loading circumstances times will very frequently affect your placement in google and could harm your high quality score if ads and ***********|advertising|advertising|advertising and *********** with Adwords. Anyway I’m including this RSS to my e-mail and can glance out for a lot extra of your respective exciting content. Ensure that you update this once more soon..

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük