Munka közben

AltaRoma fashionweek

Sziasztok!

Szeretném elmesélni nektek a Rómában töltött egy hetemet, ahol a fashionweek alkalmából lehettem. Egy évvel ezelőtt voltam először az AltaRoma divathéten és most újra ott lehettem. Nagyon boldog vagyok, mert imádom ezt csinálni, emellett pedig egy gyönyörű városban tölthettem egy egész hetet.

Ebben az évben a saját ügynökségemmel mehettem ki, a EuropeFace-el.  Mindent elintéztek nekem, ahogy azt is, hogy kint egy jó ügynökséghez mehessek.
Azt tudni kell, hogy egy külföldi munkánál a kintiek intézik a repjegyet, szállást. Van ahol heti zsebpénzt is adnak (hosszabb utaknál), de egy hétre most nem kaptunk. Egyedül az étkezésemet kellett megoldanom és heti bérletet vennem, hogy tömegközlekedéssel el tudjak jutni a casting-okra, munkákra. Sajnos az az egy rossz Rómában, hogy nagyon drága az étel. Arra nagyon sokat költöttem, persze spórolhattam volna, de ha valaki ott van nem hagyhatja ki, hogy egy-egy jó kis tésztát vagy lasagne-t egyen. Úgy hallottam egyik modell sem hagyta ki ezt a lehetőséget, így arra jutottam, nekem is belefér, mert keményen diétáztam az előző hetekben, hogy minél kisebb legyen a csípőm. Sajnos vagy nem sajnos, nekem sosem volt 90-es csípőm. Egyszerűen a csípőcsontom miatt sem és alkatra sem olyan vagyok. Kicsit úgy vagyok ezzel, hogy néha nagyon szeretnék olyan vékony lenni, mert tény, hogy több munkám lenne külföldön. Mindenhol azt hallani, hogy már nem a 90-es csípő a divat és elfogadják, ha néhány centivel szélesebb valaki (ami szerintem szebb is lenne), viszont igazából nincs így, maximum ha hírneve van valakinek. Sajnos még mindig azt imádják kint ha valaki csont és bőr. Ezt igazából kezdem is elfogadni, főleg mert tudom, hogy én sohasem tudnék olyan lenni. Mindig arra gondolok, hogy otthon legalább elfogadnak így és szeretnek velem dolgozni.
Na de térjünk is vissza az útra.

Vasárnap reggel indultam Budapestről. Az út másfél óra volt. Csak egy kis bőröndöt vihettem, úgyhogy igazán meg kellett gondolni mit viszek magammal. Hát nem egy könnyű dolog ez sem, igazán át kell gondolni mire lesz szükségünk és mi felesleges. Velem együtt egy másik magyar lány indult útnak, Laura. Nagyon örülök, hogy megismerhettem. Szeretem ezeket az utakat, mert sokkal közelebb kerülhetnek a modellek egymáshoz.

Amint megérkeztünk, a szállásunkra mentünk, mert csak másnap kellett az ügynökségre bemenni. A szobánk nem úgy nézett ki, mint a képeken, amiket küldtek róla, de szerencsére én utánanéztem és számítottam előre a rosszra. Persze nem volt annyira elfogadhatatlan, de azért amikor egy szekrényajtó választ el a folyosótól akkor az annyira nem biztató. Hála a jó égnek, nem tűnt el semmink. Minden reggel kaptunk egy kis “reggelit”. Bezacskózott pirított kenyeret, és croissant. Hát egyszer sem próbáltuk ki. Valószínű nem is cserélték le minden nap frissebbre. A fürdőszoba sem volt csúcs a penészes zuhanyfüggönnyel, amit rögtön le is vettem, hogy nehogy hozzáérjünk, a szagáról nem is beszélve. Dehát ilyen egy tipikus modellszállás. De igazából az ember ilyenkor csak aludni és fürdeni megy oda, nem ott tölti az egész napját. Főleg mire este hazaér már fel sem tűnik, hogy nem egy luxus szállodában lakik az ember.

Az érkezésünk napján megmutattam Laurának a Spanyol lépcsőt és afelé sétálgattunk. Nagyon szép volt. Egész héten megpróbáltam mindig beiktatni a castingok közé egy kis városnézést, hogy ne csak a válogatásokon való üldögélésekre emlékezzünk. Mivel tavaly is voltam ott, ezért könnyebb volt a tájékozódás, meg egy nagyon jó alkalmazást töltöttem le, amit internet nélkül is lehet használni. Minden nap nagyon sokat sétáltunk, attól függetlenül, hogy volt bérletünk, mert sokszor gyorsabb volt úgy. Úgyhogy egész nap égettük a zsírt valamilyen szinten. Nekem fel se tűnt mennyit mentünk, mert annyira szaladt az idő és annyi szépet láttunk mindig. Bár azt meg kell mondjam, vannak nagyon koszos részei is Rómának. Mintha az ott élőket nem érdekelné a szemét és a büdös. Többször volt, hogy megfordult a gyomrunk ahogy sétáltunk valahova. A nagy utcai kukákból folyt a szemét és az a szag… De ettől függetlenül én imádom azt a várost. A főbb nevezetességeket láttuk, úgyhogy nagyon boldog voltam.

Sok castingunk volt, de azért tavaly több, nem tudom miért, de akikkel tavaly dolgoztam azokkal nem is találkoztam. Sajnáltam is picit mert nagyon cuki tervezők voltak és imádtam a ruháikat is. Összesen két bemutatóm volt, ami nem valami sok. Igazából nem is tudom, hogy mi lehetett az oka, bár sokfélét hallottam a lányoktól. Voltak tervezők akik csak adott ügynökség lányai közül választhattak, ezért ott esélyünk sem volt.
Ez a két munka viszont jó volt. Az első inkább prezentáció egy szép kiállító teremben. A tervező Filippo Laterza nagyon kedves volt. Szép volt a kollekciója, vidám színes estélyi ruhákat mutathattunk be. Igaz sajnos nem az a tipikus divatbemutató volt, hanem egy helyre beállítottak mindenkit és egy órán keresztül amíg a vendégek érkeztek ott kellett állni, amit azért sajnáltam mert én már vártam, hogy kifutón sétálhassak.
A második munkámon több kisebb tervezőnek a munkáját mutathattam be. Boldog voltam mert itt végre volt kifutó. Nagy megtiszteltetés volt, hogy én nyithattam a show-t. Ezek a tervezők is nagyon kedvesek voltak, látszott rajtuk mennyire izgulnak, hogy jól sikerülhessen a bemutatójuk, de a végén mindenki elégedett volt és felszabadult. Közülük a kedvenc ruhám tervezője a Raviolina nevű márkáé volt. Igazán “Brigis” öltözéket kaptam tőlük.
Egy dolog volt furcsa számomra, hogy az olasz öltöztetők mennyire durvák. Én megszoktam, hogy itthon már inkább magamtól öltözök, vagy csak akkor kérek segítséget ha fel kell húzni a cipzárt stb. Ott viszont visszaértem a backstage-be és mint az őrültek letámadtak és konkrétan tépték le rólam a ruhát és rángatták fel az újat. Nem is értettem… De ez annyira bennem maradt, igazából vicces így visszagondolva, főleg ha láttam volna az egészet kívülről.

Összegezve a hetet én úgy érzem, hogy ettől az úttól is fejlődtem és nem bántam meg, hogy kimentem, mert nagyon jó volt újra kint lenni és külföldön is dolgozni.
Köszönöm a lehetőséget.

Hamarosan pedig egy nagyon izgalmas, életem eddigi talán legnagyobb lehetőségéről mesélek nektek. Annyit elárulok, hogy Sissi-hez van köze a dolognak.

Brigi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük